Kerepes németségéről

és a történelméről általában (sorozat) 

( Ez a publikáció Horváth Lajos Kerepes-(Kis)tarcsa történetéről

szóló nagyszerű könyvében leírt, tényeken alapuló kutatási

eredményeire épül. Abból idézek és egészítem ki saját

kutatásokkal, de más települések történtében talált Kerepesi

vonatkozású adatokkal is.)

I. rész.

Az 1686 évi Budai vár visszafoglalását követő években Kerepes

teljes lakossága elmenekült, lakatlan és Kistarcsa puszta.

A menekülés Kerepesről talán már a 1682-83-as évben kezdődött mikor

a török Bécs ellen indult és itt Pestmegye északi részén teleltette

a tatár segéd csapatait. Ezt nevezik a II. tatárjárásnak is.

A sikertelen Bécsi ostrom után visszaözönlő csapatok még tovább

mélyítették a nyomort. A nép a sűrű erdőkbe bujdosott, elmenekült

Kerepesről.

Kerepes németsége több vonulatban került a településre, Mária

Terézia idején, de már korábban is éltek németek kerepesen.

I. Lipót király alatt indult /1657 – 1705. május 5./ de biztosan

állíthatjuk, hogy az említett 1686 utáni hadszíntérré és átvonulási

területté vált Környék elnéptelenedett, lakossága elmenekült.

De hogy Kerepesre német családok érkeztek már 1690 után ez is

bizonyított tény. Benkovics Ágoston nagyváradi püspök 1691.4.3.-án

kelt leveléből, kitűnik. Ebben arra mutat rá, hogy kezdetét vették

kerepesen az építkezések. Dvornikovich Mihály Váci püspök, aki már

1695. Június. 14.-én kelt utasításában letiltja a Kerepesieket a

Pusztatarcsai birtokok használatától.

Tehát az 1690-es évek első felében Kerepesre német és magyar

telepesek érkeztek. jelenlegi ismereteink szerint nem tudni, honnan.

Egy még nyilvánosságra nem hozott kutatás eredménye azt mutatja,

hogy egy 80-150 kilométeres rádiuszából Ulm környékéről érkezhettek

Kerepesre. Ennek felkutatása még folyamatban van. Rengeteg ősi

Kerepesi családnév már nem található meg még környékünkön sem, az

akkortájt bevándorolt családok közül. Egyes Újhartyányi elmondások

szerint, melyek további kutatást igényelnek, azt állítják, ott lehet

az elvándorolt Kerepesiek és Kerepesi Svábok letelepedési helye.

Itt most csak néhány család első Kerepesi említése: 1723-ban a

Semler és a Hutter család majd, 1727-ben a Weberek 1730-ban a

Knull,1735-től ismert a Ferra név és 1750-ben a Krieger és a

Hoffmann família, 1752 Rozmüllerék. A Bransch azaz Brancs család

Hoffman Susnne házassága által kerültek 1773 ban Kerepesre.

De volt később 1777-ben olyan család, a Stogl aki feltehetőleg

vagy Kölnből érkezett először Győr környékére és Székesfehérvárra

majd Kerepesre vagy elírták a nevét mert volt Stochl és Nogl is.

De külön említésre kerül az Ellenbacher név, Ők a legrégebbi ma is

létező „őslakós” Kerepesi család mivel Ők az első ma is itt élő

„első” Kerepesiek. De majd erről később még megemlékezek.

Úgy látszik, hogy akkortájt ez a népesség nagyrészt új volt Kerepes

lakosságához képest és nem annak a leszármazottja. Kerepes elhagyott,

néptelen volt akkor már. Tehát akkor 1690-es évek elején német nyelvű

családok települtek le, majd találtak munkát, megélhetést és hazát

itt Kerepesen. Az 1699-es összeírásban a Német családfők száma 57%,

a magyar családfőké 43%. A német telepesek súlyát nemcsak a számuk

igazolja, hanem egy magyar panaszlevél is bizonyítja, miszerint a

terheket nem egyenlően osztják meg és a különböző terheket a magyarok

szerint e levélben leírtak alapján egyoldalúan a nem német

lakosságra hárították. De az is bizonyíték hogy 1699-ben német volt

a bíró és az albíró is. Tréger Ivan és Kégtr Lőrinc, vagyis a németek

a község helyi közigazgatását a kezükben tartották.  A nevek

lejegyzése akkortájt fonetikusan bemondás alapján történt hisz nem

volt még anyakönyvezés sem, de később is sok elírás volt.

Az 1699 es összeírás szerint Német lakosok Kerepesen: Ballágh Hans

- Ellenpocher Thomas - Frischnoller Andreas - Grueber Sebastian

- Hartl  Hans – Hofmeister Paul – Jerhfel Christian - Kegtr Lőrinc

- Kindich Iván - Mayer Michael - NotI Jörg – (Ohatt) Ohad Lőrinc

- Orenprugtr Martin - Orthoffer Matthias - Paiter Lőrinc

- Porshalt Michael - Rais(z) János - Rais Martin - Sembiljerh Gergely

- Singler Andreas - Sidemperger Wolff – (Spielermann) Spilomonn Hans

Gaspar – Tréger Ivan (Bíró) - Vettl Gallus - Weinsongch Thomas -

Magyar:
- Farkas István - Genká János - Horváth András - Horváth István

– Lukács György - Lukács Mihály - Oláh György - Oláh János

- Péter János – Tóth István – Tóth István – Tóth János

– Veréb János

Kerepes jobbágysága is, az adatokból láthatóan, elsősorban az

állomány növelésére törekedett, és nem is minden eredmény nélkül.

A saját ökrök száma, a tehenek száma és a növendék szarvasmarhák

száma 1699—1702 között megkétszereződött, a lovaké megháromszorozódott

A juhok száma 1699—1703 között majdnem meghatszorozódott, a bárányoké

pedig majdnem két és félszer lett több ez alatt az idő alatt.

A növénytermesztésben elért eredmények is jelentősek 1699—1703 között.

Legmutatósabban a búzatermesztés számai emelkednek, mintegy

kétszeresére növelték a vetésterületet a tárgyalt időszakban.

Ezen kívül termesztettek még árpát, zabot, kölest is.

  Az állattenyésztésben és a szántóföldi növénytermesztésben is

azonban valamilyen okból éles visszaesés mutatkozik 1702—1703 között,

tehát még a kuruc szabadságharc Pest megyébe érkezése előtt.

Ennek az oka nyilván az a „kiállott veszedelem”, amelyet

1702. márc. 29-i jegyzőkönyvében említ Pest Pilis Solt vármegye

nemesi közgyűlése, de amelyet pontosabban jelenleg nem tudunk

megnevezni és bemutatni. Kerepes jobbágyközösségének ebben az időben

még nem volt elég ereje létrehozni mai- mát. a korszak tipikus

községi ipari üzemét, így a Kerepesieknek a szomszéd falvak malmát

kellett felkeresniük, ha őrletni akartak. Már említettük a serfőzdét,

amelyik 1702-ben már nem működött. Meg kell említenünk még itt az

1703-ban összeírt 2 pálinkafőző üstöt (vasfazekat), amelyek két

jobbágy gazda birtokában voltak. Ez a jobbágynépesség a Pest megyén

átvonuló Koflonich és Ebergényi császári ezredek számára 1697-ben már

11 szekér széna, 10 mérő takarmány (zab), 14 font hús, 5 icce bor

és saját erdejéről 124 szekér fa hadiadót volt képes teljesíteni.

Ugyanakkor a kivetett adókból részleteket engedett el PPS vm.

hatósága, nyilván kénytelenségből, mert az adókivetés mértéke túlzott

volt, és mert a Kerepesiek hozzáfogtak templomuk építéséhez, Illetve

újjáépítéséhez. Amiről már volt szó. Ivan Tréger kerepesi bíró 1700,

aug. 24-én rendelte ki a jobbágyokat Saját erdejükbe. hogy —

többek között — diófákat döntsenek ki, amelyek az oltár felépítéséhez

voltak kiszemelve. A Kerepesi plébános ekkor Schleret Péter volt.

 Az adatok szerint tehát a többségében római katolikus — a németek is!

— jobbágyközösség temploma újjáépítéséhez összefogott erőfeszítésbe

kezdett. Kerepesen az első plébániaházat az 1702. évi

Canonica Visitatio szerint Schleret Péter német plébános építtette.

Kerepest azonban 1702 első évnegyedében, vagy az előző évben

valamilyen csapás érte, mert Pest Pilis Solt vármegye közgyűlési

jegyzőkönyve szűkszavúan „a kiállott veszedelmekre való tekintettel”

a falu portióját 3 évre előre csökkentette. Sajnos nem derül ki, hogy

milyen veszedelemről van szó, katonai feldúlásra vagy tűzvészre

gyanakodhatunk.’° És valóban, ha az 1702—1703-as év számadatait

összehasonlítjuk, szinte mindenben csökkenés állt be — csak a

juhállomány növekedett. Az igás ökrök száma 91-ről 64-re esett,

ami ebben a korban egy jobbágyfalu számára Igen tetemes kár és a

termelőeszközökben nagy veszteség. Kerepes azonban úgy látszik,

még így sem képes 150 Ft 61 dénár adóját teljesíteni.

Bár 1703. jún. 17-én Spilmonsder Gáspár és Kech Lőrinc 38 Forintot,

1703. máj. 7-én Spilmonsder Gáspár és Treger János 40 Forintot,

majd 42 Forintot fizettek be, 1703. okt. 8-án még mindig tartoznak

30 Forint 61 dénárral, amit már csak a közben kuruccá lett

agolódott. Helyi vezetői voltak a bíró és a polgár (subjudex),

valamint a plébános. Az 1700. aug. 24- én az erdőben favágás

közben kirobbant veszekedés kapcsán, úgy látszik, hogy nagyhatalmú

tagja volt a helyi közösségnek a postamester, aki puskával

fenyegette meg Elepacher (Ellenbacher) Tamást, s ha a plébános le nem

fegyverzi, talán le is lövi. A Kerepesi postamester, akit 1697-ben

említenek, először és akinek nevét nem tudjuk, 1703-ban kh. 100

birkát, 6 igásökröt, 8 tehenet birtokolt, és övé volt a serfőzde is,

amelyik ekkor peres eljárás alatt állt, és 1702-től már nem is vették

fel az összeírásokba. A serfőzde tehát már a kuruc szabadságharc

előtt megszűnt. Magát a postaszervezetet Magyarországon az 1690-es

évek elején már megszervezték, illetve a Paar család privilégiumát

képező osztrák főpostamesterség tevékenységét kiterjesztették

hazánkra. Ez a postaszervezet ekkor még személyszállítással nem

foglalkozott. A Pest—Hatvan—Kassa—Eperjes postaút első állomása

Pesttől számítva Kerepes volt. Az állomásokon mindenekelőtt pihent

lovak, étel és ital várta a váltáshoz érkező lovas legényeket.

A postamesteri hivatalban bizonyos írásbeli munka is folyt, naplót

vezettek stb. Ez az első osztrák postaszervezet megszűnt a kuruc

szabadságharc alatt, legalábbis a minket érdeklő területen,

a szatmári béke, 1711 után újjá kellett szervezni.

II. rész.  A MEGERŐSÖDŐ KEREPES

A magyar történetírás hagyományosan a „tatárjárás” kifejezést alkalmazza a krími tatárok által elkövetett későbbi támadásokra is. A Krími Kánság a 15. század végétől az Oszmán Birodalom hűbéresévé vált. A szultán parancsára a háborúkban a törökök segédcsapataiként nagy hullámokban hajtottak végre támadásokat. Többször betörtek az európai államokba, így a Magyar Királyságba. Bécs elfoglalása volt a cél, de Kerepes közelében állomásoztak az ostrom előtt hónapokig. Feltehetőleg raboltak gyilkoltak, de minden bizonnyal egy fő oka volt ez Kerepes és a környék elnéptelenedésének is. A kudarccal járó Bécsi kaland után Budát is elvesztette az utolsó Budai pasa, Abdurrahman 1686. szeptember 2-án. Buda visszafoglalása után a 18. század elejéig Magyarország népessége 3,5 millióra csökkent. A felszabadító harcok még 1699-ig folytak, amelyek során Magyarországot újból feldúlták, sok volt az áldozat. Főleg a törökök által uralt vidékek néptelenedtek el. De, már a 18. század előtt Kerepes községbe megindultak a német betelepítés. A terület hosszú ideig lakatlan volt, csak az 1690-es évektől kezd ismét benépesülni. Mivel a birtok csak 1719-től kerül Grassalkovich Antal tulajdonába, ez időtáj a nagyváradi káptalan birtoka volt. Az 1699-es név szerinti összeírásból és más adatokból megfigyelhető, hogy Kerepes helyi közigazgatását a németek tartják a kezükben, bíró Tréger János, polgár Kegtr Lőrinc ekkor. Spilmonsder Gáspár, Kech Lőrinc és Tréger János 1703 első felében adókat fizetnek be a megyén. tehát biztos, hogy ők a helyi elöljárók. A magyar és német lakosság között megfigyelhető bizonyos eltérés a gazdálkodás tekintetében is 1699-ben. A németek, bár meglehetős állatállománnyal rendelkeznek ‚ebben az évben Szinte semmi szántóföldi művelést nem végeztek. Spilmon Gáspár Hanz 7 ökör, 4 ló. 2 tehén; Vainsongch Tamás 2 ökör, 2 tehén; Kindich János 4 ökör, 1 tehén; Orenprugtr Márton 6 ökör, 1 ló, 2 tehén stb. birtokában semmilyen gabonát nem vetett. Az Összes juh is a németek kezén van, Horti Hans 60 juh és Jeshfel Krisztián 40 bárány tulajdonosa. Nyilvánvaló. hogy a németség elsősorban az állattartásra alapozta gazdaságát. Gabonatermeléssel Kerepesen 1699-ben kizárólag a magyarok foglalkoznak. Genka János 13, Lukács Mihály, Farkas István és Péter János 12-12, Tóth István 7, Horváth András. Horváth István, Tóth János 6-6 stb. pozsonyi mérőnyi búzavetést végzett. Két pozsonyi mérő vetőmag kellett kb. egy magyar hold (1000-1200 D-öl) bevetéséhez, ennek megfelelően 6,5—3 magyar hold között vetettek búzát Kerepesen a felsorolt tehetősebb magyar gazdák. Többnyire ugyanők vetettek még árpát is, az összes, 47 méhcsalád szintén a szántó-vető magyarok tulajdonában volt

( Folytatása következik) 

Springer Friedrich